|
Százezer pályázó a Nemzeti Civil Alapprogramban
Már több mint százezren pályáztak a Nemzeti Civil Alapprogramban (NCA) - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter az NCA testületi tagjainak évindító találkozóján, pénteken Budapesten. A százezredik pályázat csütörtökön érkezett be a Dunakanyar Erdei Iskola Egyesülettől.
2010. 02. 05.tovább » »
Hat héten keresztül háromféle munkahelyteremtő támogatásra várja a szaktárca a pályázatokat
Ezen a héten indította el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkahelyteremtés, valamint a távmunkahelyek támogatását célzó központi programokat. A pályázatokra összesen 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze 2010. évi központi keretéből, amely európai uniós támogatást nem tartalmaz.
2010. 02. 03.tovább » »
Február 1-jétől lehet munkahelyteremtő pályázatot benyújtani
Munkahelyteremtésre a pályázatokat március 12-ig fogadják be a beruházás helye szerinti regionális munkaügyi központok. A pályázaton való részvétellel, a pályázat elkészítésével kapcsolatban az illetékes munkaügyi központ pályázati referense ad tájékoztatást.
2010. 02. 01.tovább » »
Elindul a 2010. évi erdészeti közmunkaprogram
Egymilliárd forinttal járul hozzá a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a 2010. évi erdészeti közmunkaprogram sikeréhez. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szervezésében 3,3 milliárd forint keretből indított közmunkaprogramban 18 erdészeti társaság vesz részt, és a 7,5 hónapos időszak alatt várhatóan több mint 3100 regisztrált munkanélküli és rendelkezésre állási támogatásban részesülő ember juthat munkalehetőséghez a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű térségekben.
2010. 01. 29.tovább » »
Hétfőtől startol a félmilliárd forintos munkahelymegőrző támogatási program
500 millió forint keretösszegű központi munkahelymegőrző program indulását jelentette be Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2010. 01. 27.tovább » »
Február elején indul a szakiskolai ösztöndíj-program
A hiányszakmákban tanuló hallgatók számára szakiskolai ösztöndíj-programot indít a kormány február elsején, amelyre mindtegy 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2010. 01. 27.tovább » »
Százezer munkahely maradt meg 55 milliárdnyi támogatásból tavaly
A gazdasági válság miatti foglalkoztatás-csökkenés enyhítésére 2009-ben 55 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jutott, amelyből százezer munkahelyet sikerült megtartani - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden Kecelen sajtótájékoztatón.
2010. 01. 26.tovább » »
Amerika segít Magyarországnak a társadalmi integráció terén
Az Egyesült Államok kész átadni a fekete kisebbség társadalmi integrációja terén szerzett tapasztalatait Magyarországnak a roma integráció előmozdítására - jelezte az amerikai külügyminisztérium közép-európai térségért felelős tisztségviselője kedden a Washingtonba érkezett magyar kormányzati és országgyűlési küldöttségnek. Egy a hátrányos helyzetű, elsősorban színes bőrű családok sikeres integrációját megvalósító New York-i programról, valamint annak tervezett magyarországi adaptálásáról folyt egyeztetés - mondta el a találkozó után az MTI-nek Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
2010. 01. 26.tovább » »
Van létjogosultsága az MKDSZ-nek
Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatnak (MKDSZ) van létjogosultsága Magyarországon, a az érintetteknek érdemes volna a szolgáltatást az eddiginél jobban igénybe venni - mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden a "Fókuszban a munkaügyi közvetítés - Hogyan tovább, MKDSZ?" címmel a szolgálat szerepvállalásáról megrendezett workshopon, Budapesten.
2010. 01. 26.tovább » »
A szegénység elleni küzdelem európai éve - szakmai konferencia Budapesten
Magyarországon a 2008-as adatok szerint a népesség 12 százaléka, a gyermekek 20 százaléka él a szegénységi küszöb alatt - mondta Kovárik Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szociálpolitikai szakállamtitkára csütörtökön, a szegénység elleni küzdelem európai éve megnyitása alkalmából tartott budapesti konferencián. Herczog László szociális és munkaügyi miniszter az európai év hivatalos madridi megnyitójáról telefonon köszöntötte a budapesti tanácskozás résztvevőit.
2010. 01. 21.tovább » »
Fókuszban
FókuszbanSenki ne induljon el örökbefogadási szándékkal Haitire - Tájékoztató a külföldről történő örökbefogadással kapcsolatban
tovább » »
Út a munkához - A szociális támogatási rendszer munkára ösztönző átalakítása (2009. április)
tovább » »
Pályázatok
Az OMMF pályázata az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés céljainak támogatására
Határidő: 2010. március 31.
2010. 02. 09.tovább » »
A Vakok Állami Intézetének álláspályázata gazdasági vezető munkakör betöltésére
Határidő: 2010. február 23.
2010. 02. 09.tovább » »
Az FSZH Rehabilitációs és Szociális Igazgatósága álláspályázatai
Határidő: 2010. február 18.
2010. 02. 08.tovább » »
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Foglalkoztatási és Képzési Igazgatóságának álláspályázata országosan 4 fő részére pályaorientációs tanácsadó munkakör betöltésére
Határidő: 2010. március 1.
2010. 02. 05.tovább » »
Pályázat az állami feladatkörben ellátott szociális szolgáltatások referencia intézményeinek szakmai feladatellátására
Határidő: 2010. február 15.
2010. 02. 01.tovább » »
Pályázat a közösségi ellátást és alacsonyküszöbű szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására
Határidő: 2010. február 28.
2010. 02. 01.tovább » »
Pályázat szociális foglalkoztatást végző fenntartók befogadására és állami támogatására
Határidő: 2010. február 28.
2010. 02. 01.tovább » »
Pályázat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására
Határidő: 2010. február 28.
2010. 02. 01.tovább » »








